Az évek során újra kellett gondoljam a korábbi étkezési szokásaimat, mert kiderült, hogy nemcsak laktóz érzékenységet, hanem a tejfehérje allergiát is köszönthetem az életemben. Ez elég nagy változást jelentett a mindennapjaim során.
Kezdetekben furcsa volt, átállni a növényi alapú “tejtermékekre”, mert az ízük merőben más mint a rendes tejből készült dolgoknak. Boltokban már nagyon sok jó terméket lehet kapni, amik elég jól vissza adják az állagot és ízt, ami egy-egy terméknél szükséges. Persze sok termékhez és ételhez találtam az évek során beváló receptet, amivel pénztárca barátibb megoldásokat tudtam eszközölni a hétköznapokban.
Első körben ezekből hozom a számomra bevált és házilag is könnyen kivitelezhető recepteket. A továbbiakban is szeretném a már kipróbált, vagy az újonnan próbált dolgokat hozni és beszámolni a tapasztalatokról. Több verziót próbáltam időközben a tej helyett, mert nem mind jött be számomra. Én a bolti verzióknál (pl. alpro, joja, happy stb.) is inkább a sima rizs vagy kókusz verziókat veszem, attól függően, hogy mihez kell. Nekem egyik mandula ital verzió se jött be, hogy igyam, főzéshez szinte teljesen mindegy melyiket használom, de ha kávéba vagy müzlire kerül akkor nem ezt veszem.

Itt is hoztam azért mandulatejhez példát, itt annyira nem üt ki a mandulának az az érdekes íze. Én mondjuk az esetek többségében a kókusz + valamilyen olajos mag (mandula, kesudió, pisztácia vagy akár dió, mogyoró) verziókat csinálom, így nem lesz töményen kókusz íze az italnak és több helyen hasznosítható. Mert valljuk be olcsóbb a kókuszreszelékkel elkészíteni, amihez 6-10 db drága magot hozzá adunk, mint fordítva.
Emellett habarásnál és krém főzésnél sem feltétlen hátrány, ha nincs tiszta kókusz íze a végeredménynek. Anyukám például nem szereti a kókuszt így ha süti készül a rendes bolti kókuszitalból ő ritkán eszik mert kókusz íze van az egésznek. Illetve a kókusz + mandula keverékből egy elég jól habosítható verziót tudunk kihozni, ami fel tudja dobni a reggeli kávét.

A máktej is a könnyen elkészíthetők közé tudom sorolni, ha nem felejti el az ember beáztatni. Én gyakran elfelejtem így csalni szoktam és a vegital gépbe a kókuszitalhoz bekészítek mindent és magát a mákot adom hozzá mandula/kesudió/dió helyett.
Ahogy feljebb megjegyzésnél is jeleztem én vagyis anyukám még évekkel ezelőtt beruházott egy vegital gépre. Ő nem nagyon használta időközben, így elköltözésemmel hoztam magammal és jó kis társam lett az évek során. Több fajtája van, sok mindent lehet vele készíteni, nem csak növényi italt, de az enyém az egyszerűbb verzió még, ami csak 2-3 funkcióval rendelkezik. Max 30 perc alatt elkészül a növényi ital benne, így praktikus ha hirtelen jut eszembe kell valamihez otthon. Járt hozzá ebben is 1-2 recept, például rizsitalhoz is, de azt a verziót nem szeretem, mert egy ilyen nyákos/zselés valami lesz belőle. Párom kifejezetten szereti ő önmagában mintha valami leves szerű dolog lenne szokta “enni”. Korábban gép nélkül is próbáltam a rizsitalt házilag elkészíteni, de annál a keményítő nagyon kiül és az se vált be számomra.
A leszűrt reszeléket, ahogy írtam fentebb is hasznos felhasználni süteményeknél, vagy egyszerűen reggeli kásákba. Nálam ezek voltak elsőközben a befutó verziók. Ha recepteknél előfordulhat, hogy kifejezetten “kókusztej” vagy “mandulatej” szerepelne a növényitej helyett, ott inkább a számomra bevált “mellékíz” ami miatt egyes verziók mellett döntök.


Hozzászólás