Kínai újév – 新年

Written by

·

Idén a sárkány éve kezdődött február 10-el. Számomra elég összezavaró, ami náluk van így a naptárral kapcsolatban. Próbáltam választ kapni L-től is, hogy akkor most ők a munka és a hivatalos életben is még ezt a naptárat veszik alapul, vagy azt, amit mi is használunk, de elég kusza és nem egyértelmű választ kaptam. Azt mondta szerinte a fiatalabb generáció már nem, de hogy ha én azt mondom nekik február 10 az nekik milyen dátumot jelent és hát erre ő sem tudott valaszolni 😀 Engem főként a születésnap miatt érdekelt akkor, mert az ő családja még nagyon ehhez tartja magát és ha azon a napon köszöntöm fel, amikor a mi naptárunk szerint van a dátum, kikéri magának, hogy nem is ma van neki – vagyis első alkalommal, mikor még ezzel nem voltam tisztában futottam bele ebbe. Mivel a holdciklushoz kötött egy adott hónap hossza ezért is változik állandóan maga az Újév dátuma, mint nálunk a Húsvété.

Mikor beszéltem neki a karácsony kapcsán nekünk az milyen fontos családi ünnep – vallással vagy anélkül – nem igazán értette és utána mondta, náluk ez olyan mint az újév, ők akkor ajándékoznak és ünnepelnek, mint mi karácsonykor. Nekik ez egy nagy nyüzsgő esemény ahogy anyukája mondta, minél többen vannak otthon a közös vacsorán annál jobb – bevallom ezért is féltem első körben az ideitől, mert eddig nem voltam a köztudatban és nem is vitt el ilyenekre és fogalmam nem volt mire számíthatok, ellenben idén már nekem is jelenésem van és elég merdeknek érzem ezt így elsőre a 4 hónapos kislányunkkal. Úgy magyarázta – igaz utólag -, hogy általában a december 30/31, olyan náluk, mint nekünk a 24., ekkor haza mennek és együtt ünnepel a család, majd 1-én barátokkal távolabbi ismerősökkel, mint nekünk a 25. Itt Én mondjuk javítottam, mert nálunk a családdal legalábbis 24-én mi otthon maradunk és anyáékkal, testvérekkel ünnepeljük a szentestét és 25-én megyünk anyukám szüleihez és oda jönnek az ő testvérei és család, majd 26-án pedig apukám családjával volt mindig a katácsony és a barátokkal csak a két ünnep között tudtunk találkozni, így számomra nem volt teljesen pontos a hasonlata 😀

Egy hete megtudtam, hogy a “rendes” Újév előtt van egy “kicsi újév” amikor szintén össze jön a család és egy nagy közös vacsora van. Plusz ehhez idén itthon is volt ünnepség és program tartva a Monori centerben, így bele lehetett kóstólni a dolgokba. Voltak előadások és ilyen kulturális sátrak ahol sokminden ki volt állítva, ezek közül lehetett is vásárolni – festményeket, ruhadíszeket, lógó díszeket, cukorfigurákat még csomózott díszeket is stb. Sok stand volt, ahol kilehetett próbálni az ételeket, időközben jöttem rá, hogy ez számomra annyira “izgalmas”, mert ezeket én a hétvégente látom, átélem és eszem. Persze barátnőmnek tetszett az újdonság, főleg, hogy ő márciussal megy ki Japánba, mert ösztöndíjat nyert, így élőben is szeretne minél többet látni bármelyik ázsiai kultúrából. Nekem is tetszett, mert nagyon szép festményeket láttam meg ilyen üvegfestés is brutál jól nézett ki, ezek egy részét ott készítették bemutatva hogyan készül, ami azért nekmem is új volt. Volt kiállítva kívánság fa is, ahova felakaszhatta bárki a kívánságait az újév alkalmából. (Utólag rájöttem több képet is csinálhattam volna, de sajnos késő bánat eb gondolat)

Az újév vacsora elég nehézkesen jött össze, mert mi barátnőmmel már beterveztük aznapra – nem voltam tisztába, hogy aznap lesz szilveszter, mert elfelejtettek időben szólni, mint mindig – és így teljes újra tervezés volt. Persze mivel tudtam neki és a családjának ez milyen fontos és én is ki szeretném venni a részemet az ő ünnepeikből, így én szerveztem át mindent. Anyuka szerán hangüzent és hívott meg + kérte szóljak a szüleimnek és tesóimnak jöjjenek ők is velük ünnepelni. Sajnos nálunk az ilyen spontán program nehezen kivitelezhető, mert apukám és a nagyobbik húgom is műszakosan dolgozik, az öcsém farsangra ment, illetve anyukám tanárként a 7-8. óra végével elég fáradt és egyedül nem is szeret messzire vezetni, nem túl magabiztos és a sötét is nehezít a dolgon így nem merte bevállalni a felutazást péntek estére viszont a hétvégén pont jött hozzám megint a kisebbik húgom, így nem csak én képviseltem a családomat.

Egy-két ünnepi szokással azért én is tisztában voltam és próbáltam ezzel kedveskedni, de azt vettem észre vannak dolgok, amikhez ők annyira nem tartják magukagt, mint az öltözködés ilyenkor. Én azt tudtam, hogy ilyenkor általában pirosba öltöznek fel, mert ez az ünnepi szín meg hasonlók így probáltam ahhoz passzoló ruhát keresni magamnak és a kislányunknak, de se L se egyik családtag nem volt pirosban, amit így furcsáltam. A húga és a férje se jött el a szüleikhez sajnos, mert ők mással vacsoráztak, de másnapra ígérték majd jönnek – amikorra nekem már nem lemondható programom volt így velük elmaradt a közös ebéd/vacsora. Ami még általános szokás ilyenkor, hogy a kisebb gyerekek pénzt kapnak ilyen kis piros borítékban.

Illetve, ahogy nekünk is volt annak idején a kabaré a tévében szilveszterkor nekik is van hasonló tévé műsor. Itt több városban is vannak párhuzamosan előadások, akár zenei, színházi, beszélgetős, opera, köszöntők stb. Ezt itthon vissza lehet nézni a youtubeon, mert mire nálunk újév addigra ugvye Kínában már lement lényegében, mert ők időben előrébb vannak. Ez nálunk is ment a háttérben. 🙂

A vacsora lehet több féle, nálunk jó nagy terülj terülj asztalkám volt. De ha nem szeretne senki főzni a HotPot egy fantasztikus választás erre az alkalomra, hiszen akkor is együtt ül le a család az asztalhoz és közösen főzik meg az ételt és esznek is.

Annak ellenére, hogy a húgáékkal nem tudtunk együtt ebédelni ez alkalommal, azért hoztak nekünk kis pluss sárkányokat és lámpást.

A sárkány éve alkalmából itthon először volt megrendezve a Lampion fesztivál és mindenképp el szerettünk volna menni bartátnőmmel és a húgommal, így a szervezés neheze ellenére vasárnap eljutottunk. Február 24-ig még tart a kiállítás, szerintem nagyon szép volt így mindenképp megéri elmenni megnézni. Nagyon szépek voltak a lámpások és elképesztő milyeneket tudnak készíteni. 🙂 Az Állatkernél van a Biodómnál. Én nem voltam rest és körbefotóztam jól mindent 😀

Volt egy rész, ahol újévi képeket mutattak be.

Illetve lámpás lámpások, amikre hittem, hogy majd ilyenek lesznek, és legnagyobb meglepetésemre ebből csak 2 fal volt az egész alatt 😀

Pár képet emlékbe mi is próbáltunk magunkról lőni, amennyire legalábbis a fényviszonyok lehetővé tették 🙂

Nagyon szép ünnep, bízom benne az elkövetkező években kicsit “jobb” lesz, ezt úgy értem, hogy már nem fog váratlanul érni és nem ide oda kapkodással és újratervezéssel fog telni, hanem tudjuk kicsit jobban élvezni az egészet. Én is jobban tudok majd oda figyelni most, hogy tudom nagyjából mire kell számítani és nagyobb részt tudok én is kivenni belőle. Biztosan nagyon sok szokás és babona van egyépként náluk is az újév kapcsán, amikbe még nem avattak be, de ezt majd idővel úgyis megtudom és meg tudom osztani.

Hozzászólás