Sokáig kínlódtam, hogy valami kisüljön a dologból. Én az “eredetit” sose próbáltam, én már csak a növényi verzióból próbáltam kihozni a legtöbbet.
Találtam egy meglepően gyors és eddig a legtöbbször nem állt olyan furán össze a tojás így nem lett gusztustalan a végeredmény. Én persze nem az eredeti, hanem a számomra általánosan hozzáférhető hozzávalókból csinálom, szóval én csak kuruzsló vagyok e téren 😀 De biztos akkor is jól működik ha az olasz megfelelőket használja az ember.
Hozzávalók:
- 1-2 szelet füstölt szalonna kockára vágva
- Növényi sajt
- Tojás sárgája
- Só, bors
- Spagetti tészta
- A növényi sajtot lereszeljük, arányait nézve adunk hozzá tojás sárgáját és elkeverjük.
- A felkockázott szalonnát lepirítjuk, hogy zsírt engedjen és a zsírját ráütjük a sajtos-tojásos keverékre, amivel elkeverjük.
- A kifőzött spagetti tésztát hozzá adjuk a szalonnához és öntünk rá egy keveset a tészta vízéből.
- Az előzőhöz hozzá adjuk a sajtos-tojásos keveréket. Folytonos kevergetés mellett ráolvasszuk/sütjük nem is tudom melyik lenne jó kifejezés rá.
- Ennél is jártam úgy hogy össze ugrasztottam a tojást, de határozottan kevesebbszer mint egyéb verzióknál 😀




Hozzászólás