Rólam

Magyar lányként nem hittem volna, hogy egyszer majd egy kínai családhoz csatlakozom, de megtörtént. Izgatott voltam, hogy elsőkézből megismerhettem a kultúrát, a nyelvet és az életmódot. A lehetséges kihívásoktól is tartottam, de hamar rájöttem, hogy Párom családja szívesen fogad és támogat. Szívesen osztják meg hagyományaikat, és azon kaptam magam, hogy különféle kínai ételeket próbálhatok ki, amelyek újak a számomra.

Emellett büszke vagyok arra, hogy megoszthatom velük saját hátteremet és kultúrámat, amire ők maguk nyitottak is. Megoszthatom velük a magyar szokásokat és megismertetem velük a magyar konyhát. Ez a tudás- és tapasztalatcsere fantasztikus módja annak, hogy mindkét kultúra tanuljon egymástól.

Sajnos az élet úgy hozta, hogy a kislányommal mi más utakon folytatjuk az életünket. Ettől függetlenül a kínai rokonokkal sem szűnik meg a kapcsolat, viszont lényegesen kevesebb lehetőségünk lesz a közös munkára. Kislányom számára fontos is ez a közös munka, hiszen neki nálam is jobban szerves része lesz az életének a két világ és úgy érzem, ahhoz, hogy minél többet tudjak számára adni mindegyikből nekem is értenem és részese kell legyek a kínai kultúrájának.

Az étkezési korlátozásaim miatt azonban kreatívnak kell lennem nap mint nap. Tejmentesen étkezem, emiatt a magyar ételek jórészét újra kellett gondoljam az évek során.

Az elmúlt időszak élményei kitágították a látókörömet és sok tekintetben gazdagították az életemet, így dolgozom azon, hogyan adaptálhatom ezeket a recepteket, hogy a különböző kultúrákból származó emberek átélhessék, mind a magyar, mind a kínai konyha örömeit. Emellett a két kultúra mellett szívesen próbálom ki más országok ételeit is ezeket hol több, hol kevesebb sikerrel készítek el.

Csatlakozz hozzám ezen az étkezési kalandon, amikor két kultúrát keverek össze, egy-egy ízletes falaton keresztül.

Alább megtalálsz más felületeken is, bármi észrevétel, javaslat vagy kérésed lenne hagyj üzenetet.