Címke: variálható
-

Zellerkrémleves
Én a zeller gumós verziójától egyenesen rosszul vagyok, de legnagyobb meglepetésemre a szárzeller viszont célba ért nálam. A kínai öreganyja a leánynak szokott párolni, amikor szezonja van és meglepően úgy is kifejezetten megnyert magának a zöldség, marha nem túl szálas. Ez utóbbi okból nem merek túl gyakran venni, mert ha szálas az borzalmas élmény elfogyasztás…
Written by
·
-

Konfettileves
Pici lányommal szerencsém volt, mert sose volt baja a zöldségekkel, így simán lehetett már a hozzátáplálás elejétől kezdve. Én falatkázás mellett döntöttem, úgyhogy a zöldség levesek nyerőek voltak minden esetben. Azóta is teljesen rá van függve a levesekre, így vettem magunknak ilyen leveses könyvet és próbálgatjuk folyamatosan a leves lehetőségeket. Hozzávalók: A hozzátáplálás elején még…
Written by
·
-

Lazac fehérboros mártással
Alapvetőleg nem szeretem már annyira a halat, gyerekkoromban minden nyáron rendszerint ezt ettünk a Papámmal. Vele ez olyan nyári program volt, mikor mentem nyaralni elmentünk horgászni és amit kifogtunk kirántottuk. De mostanra a rántott hal szagától is kiráz a hideg és kb évente 1x eszem meg. De ennél a receptnél mikor sütöttem a halat éppen csakhogy…
Written by
·
-

Tonhalsaláta
Nagyobbik húgom csinált a nyáron tonhal salátát valami videó alapján és nagyon megtetszett, bár kicsit kiegészítettük, mert kevésnek találtuk a tartalmát. Hozzávalók: Itt ízlés szerint variálhatjuk, mert lehet, amiből én többet tennék azt más kihagyná vagy csak éppen tenne bele. Pl. ha a gyereknek is csinálok itthon kevesebb hagymát teszek, mert ő azzal még hadi…
Written by
·
-

Házi Qurrito
Kisebbik húgommal, amikor együtt laktunk néha jött egy megindulása, hogy csinálhatnánk Qurrito-t. Így összehoztunk otthon egyet, néztünk pár verziót rá és a kedvünkhöz passzoló hozzávalókkal csináltuk végül meg. A miénk ezúttal a BBQ-s vonalat célozta meg. Hozzávalók 2-3 főre: Csirkéhez: BBQ szósz: Egyéb: Elsőnek a csirkét készítjük el: Majd jöhet a szósz. És ez össze…
Written by
·
-

Cukkinis lecsó
A lecsó nálunk rendszeresen került az asztalra otthon, de Édesapám úgy szereti igazán, ha tojás és tarhonya is van benne és az utóbbit nehéz eltalálni, hogy jókor kerüljön bele és ne főjön szét a zöldség de megfőjön a tarhonya. Eszter barátnőm, aki vegán említette, mikor együtt laktunk, hogy cukkinis lecsót is csinálhatnánk. Nekem előtte szembe…
Written by
·
-
Tükörtojás baconnel és spenóttal
Néha rá-rá unok a tojásra így szoktam variálni és kicsit extrázni a már megszokott recepteket. Vannak időszakok, amikor orrba-szájba bébi spenótot eszünk itthon, így adta magát a lehetőség, hogy a tükörtojást mellé is kerüljön egy kicsi reggelikor. Hozzávalók: Ez egy határozottan “amennyit úgy érzel megeszel” típusú recept lesz. Rossz hír én kisétkű vagyok, így ebből…
Written by
·
-
Almás-lekváros leveles tészta
A leveles tésztát sokféleképpen meg lehet tölteni de ha kicsit különlegesebben szeretnénk tálalni csináljunk belőle rózsákat. Hozzávalók 6 db rózsához: Szerintem ezzel nagyon jól fel lehet dobni a leveles tésztánkat, ha megunnánk a sós és virslire tekert verziókat. Legalábbis nálunk legtöbbször ilyen készült csak 😀 Folyamatosan gyűjtögetem az ötleteket a jövőre nézve, mert gyorsan össze…
Written by
·
-

Hamis quiche
Tortilla lapos recepteket keresgéltem és szembe jött velem egy “cheat quiche” recept és fogalmam nem volt mit jelent a quiche, így rá kellett keresnem úgyhogy már tudom ez egy klasszikus francia étel. Gazdag feltéttel megpakolt, tejszínes tojással összesütött lepény lényegében. Sokféle variációt találtam, így simán variálható a recept én egy maradék mentő verziót csináltam a…
Written by
·
-

Hamis hamburger
Gondolkoztam egy ideig minek nevezzem, mert erre mondhatjuk akár azt is, hogy egy felturbózott szendvics. De számomra ha szendvicsről beszélünk, akkor azt magammal tudom vinni utazásra és nem esik szét, nem kell mindenemet is megtörölnöm miután megettem, hanem bárhol el tudom fogyasztani. Ez ennél kicsit “problémásabb” ha elvitelre csinálja az ember ezért is áll nálam…
Written by
·
