-
Növényi italok
Tovább a bejegyzéshez: Növényi italokAz évek során újra kellett gondoljam a korábbi étkezési szokásaimat, mert kiderült, hogy nemcsak laktóz érzékenységet, hanem a tejfehérje allergiát is köszönthetem az életemben. Ez elég nagy változást jelentett a mindennapjaim során. Kezdetekben furcsa volt, átállni a növényi alapú “tejtermékekre”, mert az ízük merőben más mint a rendes tejből készült dolgoknak. Boltokban már nagyon sok…
-
Brownie muffin
Tovább a bejegyzéshez: Brownie muffinEzúttal nem aprózom el és egy igazán tömény édességet hozok, amire nagyon könnyen rá lehet kapni és észre se veszi az ember állandóan csak süti és süti. Bár akik nincsenek oda a nagyon édes és tömény dolgokért ez a recept úgy érzem az ő tetszésüket annyira nem fogja most elnyerni.
-
Bundás kenyér újra gondolva, extrázva
Tovább a bejegyzéshez: Bundás kenyér újra gondolva, extrázvaMi általában a már több napos kenyeret szoktuk megmenteni bundáskenyérként. Én ritkán eszem meg, mert sok olajban sütjük ki és, ahogy a lángost sem szeretem a túlzott olajossága miatt így ezzel is küzdök. De valahol láttam egy verziót, ami hasonlóképp készül, csak kevesebb olajban. Így ezt kicsit felturbózva szendvicsként szoktam reggelire összedobni, ha van időm…
-
Tojáskrém
Tovább a bejegyzéshez: TojáskrémÉn kifejezetten szeretek kenyeret és társait reggelizni. Így a tojáskrém ehhez tökéletes és akár akkor egyből is el lehet készíteni reggel, de ha már előző este összedobjuk az ízek jobban összeérnek. Szerencsére ez nem egy atomfizika így szerintem mindenkinek kedvére válhat. Persze van, akinek a tojás nehéz étel így az ő helyében nem biztos, hogy…
-
Megfázásra szirup/tea
Tovább a bejegyzéshez: Megfázásra szirup/teaA receptek sorát egy jelenleg aktuális itallal kezdeném. Nem tudom ki hogy van vele, de én rendszeresen megfázok, amikor jön ez az átmeneti őszies de még nyári idő van időszak. Amikor már hideg van reggel, de napközben már folyik az emberről a víz, majd ahogy az igazi ősz beköszönt jön a következő megfázási hullám. Így…
-
Változatos kultúrák az asztalon
Tovább a bejegyzéshez: Változatos kultúrák az asztalonA főzés mindig is az életem része volt, gyerekkorom óta. Gyakran kellett segítenem szüleimnek a főzésben otthon, így elég jó gyakorlatot szereztem a magyar ételek elkészítése terén. Időközben megtanultam értékelni azokat a dolgokat és praktikákat, amiket tanultam a hagyományos magyar ételek kapcsán és már szerencsésnek érzem magam miattuk, mert nagyon megkönnyítette az életemet az egyetem…









